Logó
 / / A ZSARNOK HALÁLA, AVAGY KÖZÉP-ÁZSIAI VÉGJÁTÉK

Csáji László Koppány

A ZSARNOK HALÁLA, AVAGY KÖZÉP-ÁZSIAI VÉGJÁTÉK

Rovat: | Feltöltve: 2022. március 09.

A naplemente narancssárgára festette az átriumos palotakert kőpártáját. Bódítóan illatossá váltak a kert babér-, bazsalikom- és rozmaringbokrai. Középen egy szökőkút halk csobogással sekély, nyolcszögletű medencét töltött meg. Három muzsikus egy fülkében közép-ázsiai lanton, hegedűn és furulyán meditatív dallamokat játszott. Naziruddin szultán a medence partján egy alacsony heverőn párnáknak támaszkodva feküdt. Könyökére támaszkodva lenyúlt a vízhez. Végigsimított kezével a felszínén, követni próbálta lágy hullámait, de azok összezavarodtak; a benne tükröződő oszlopos terasz képe kusza vonalak és színek kavalkádjává vált. Lassan tisztult ki újra a kép – a lágy hullámokon az oszlopok tükröződése táncoló kalligráfiákat rajzolt. Karnyújtásnyira tőle egy írótáblán toll és üres papíros hevert, mellette pedig egy sakktábla. A szultán felemelte a tollat, és lassan papírra vetette az első szavakat: „Ti, akik ezt olvassátok…”

Egy csillogó tálcán sárgabarack, gránátalma és szőlő várta, hogy Naziruddin válasszon közülük. Felvett egy barackot, enyhén megnyomta bársonyos bőrét; mézszerű nedv csordult ki belőle. Ajkához emelte, megízlelte. Szigorú, nyugodt tekintete a tál melletti sakktáblára szegeződött. Az elefántcsont bábuk közül már csak a király és egy bástya maradt állva, míg az ébenfa figurákból csupán a király és egy gyalog, a többi a tábla mellett feküdt. A szultán az oszlopcsarnok felé tekintett, és emlékeiben megelevenedett, ahogy felesége és gyermekei épp vacsorához készülődnek. Két fia fakarddal csépelte egymást, anyjuk próbálta őket szétválasztani. Harmadik fia még az anyaméhben növekedett. A kis Iszmail egyszer legyőzte bátyját, Timúrt, mire az dühében úgy orrba vágta, hogy kicsordult a vére. Az alkonyi fényben végigpergett szeme előtt, ahogy fiai felnőnek. Timurt, a trónörököst, a szultánnal szövetséget kereső angolok meghívására egy híres egyetemre küldte tanulni. Ismerje csak meg a nyugati harcmodort! Most azonban már teljesen üres volt a kert, csak a zenészek pengették, húzták és fújták lágy muzsikájukat. Távolról, mintha vihar közeledne, mennydörgő robaj csattant. Megremegett a vízfelszín. Egy zenész elvétette a hangot, és Naziruddin elkomorodott.

Az átriumban felállított asztalon, évekkel ezelőtt, a tavaszi alkonyatban díszes lakomával várták az Angliából hazatérő Timúrt. Amikor a fiú belépett az átriumos trónterembe, apja felállt, és megölelte. Timur mellett egy csodaszép, szőke nő is belépett a kertbe. Anyja faggatni kezdte fiát, hogy kit szeretne bemutatni, mire Timur mosolyogva felelte: „Beleszerettem valakibe, és elhoztam, hogy megismerjétek – fogadjátok szeretettel Annát!” Apja fürkészve nézett a nőre, aki meghajolt, de hiába nyújtotta neki kezét a szultán, nem csókolta meg, csak kezet rázott vele, ahogy az férfiak között szokásos. A szultán észrevette egy gyűrűt a nő kezén. Timur elmesélte, hogy együtt tanult Annával az angliai katonai akadémián, és egymásba szerettek. A szultán rákérdezett a nő gyűrűjére, mire az elkapta a tekintetét, és zavartan felelte, hogy azt még a férjétől kapta. Naziruddin elkomorodott. Timúr idegesen kezdte magyarázni, hogy Anna rég külön költözött a férjétől, aki szintén katonatiszt. A szótlanul elköltött vacsora után a szultán megkérte Annát, hogy pihenjen le a szobájában, mert a fiával szeretne beszélni. Az tétován nézett szerelmére, de Timur megölelte, megcsókolta, és megnyugtatta, hogy menjen csak.

Amikor már csak a család maradt az asztalnál, apja számonkérte Timurt, hogy képzeli, hogy egy házasságtörő nőt hoz a palotába. Timur erőltetetten nevetett, és bizonygatta, hogy csak polgári esküvője volt, és a nő nem is muszlim. „Angliában ez nem számít bűnnek.” Apja nem tágított: vigye haza azonnal ezt a bűnös nőt, és örüljön, hogy Timur ennyivel megússza. Timur lába megremegett, leült apja mellé, és megfogta a kezét: magyarázni kezdte, hogy nyugaton máshogy mennek a dolgok, mások a szabályok. Apja szerint azonban az ember szívébe írt isteni törvény erősebb minden földi jogrendnél.A fiú győzködni kezdte apját: Annát nem értékelte eléggé a férje, megalázta, el fog válni tőle. Látva apja rendíthetetlenségét, végül azzal állt elő, hogy a nő férje is megcsalta a feleségét, ezzel felhatalmazta a feleséget is ugyanerre. A szultán erre kissé felemelte undorral a kezét, hogy csöndet kérjen, majd közölte, hogy ha minden bűn felhatalmazna másokat hasonló cselekedetre, a világ belesüllyedne a bűnbe, ahogy ezek szerint a nyugatiak számára ez természetes. Kategorikusan megtiltotta, hogy Timur ezzel a nővel tartsa a kapcsolatot; még ha csak özvegy lenne… Timur ekkor azt javasolta apjának, hogy Anna férjét vegye fel saját hadseregébe, és bízzon rá olyan harci feladatot, például küldje a hegyi gerillák közé, hogy biztosan meghaljon, tehát bízzák az ügyet a sorsra. Apja irtózatosan felháborodott ezen az ötleten. Kimérten közölte, hogy a vezetőnek nem aljasabbnak, hanem erkölcsösebbnek kell lennie alattvalóinál, különben hogyan is várhatná el azok hűségét és tisztességét. Ultimátumot adott a fiának, hogy a trónról mond-e le, vagy a nőről. Erre Timur nem bírta türtőztetni dühét, és apja szemére vetette, hogy vajon micsoda erkölcs az, amikor az uralkodó kizsákmányolja a népét, aztán hirtelen haragjában szembe köpte apját. Felugrott, és azt kiáltotta, hogy apja szívtelen zsarnok, aki a szerelmet semmire sem becsüli. Hirtelen csönd lett. Mindenki tudta, hogy ilyen felségsértésre egyedül a halálbüntetés lehetne a válasz. Naziruddin kisebbik fiára nézett, hogy ő mit tenne a helyében, hiszen tudja a törvényt. Iszmail komoran közölte: amelyik törvény a hatalmasokra nem vonatkozik, az mit sem ér. A szultán kitagadta Timurt, anyja hiába szaladt zokogva férjéhez, és borult a lábához kegyelemért. Naziruddin hívatta az őrséget, akik börtönébe kísérték Timurt, hogy önvizsgálatban várja ott az ítéletet. Anyja hiába járt közben a szultánnál, nem engedték szabadon, de Naziruddin sem merte kimondani a halálos ítéletet fiára. Tépelődött. Szíve mélyén azt várta, hogy bocsánatot kér tőle, de nem így lett. Egy hajnalban, még a müezzin hangja előtt azzal a hírrel keltették fel a szultánt az őrök, hogy fia megszökött. Iszmail titokban közölte apjával, hogy a palota pletykái szerint anyjuk segített Timurt megszöktetni. Naziruddin nem adott hitelt e vádaknak, és csak most tette közhírré döntését: kitagadja és örökre száműzi fiát, így öccse, Iszmail, lesz az új trónörökös. Az angolok befogadták az elűzött Timurt, és a brit diplomácia hamarosan elfordult a szultántól. Az emberi jogokat eltipró zsarnokkal szemben az „ősi jog szerinti” trónkövetelőt, Timurt támogatták. A zsarnok szultánt az ő segítségével akarták letaszítani a trónról. Megindult a felszabadító háború.

Naziruddin sokszor próbálta elfelejteni, hogy saját népéből is milyen sokan támogatták Timurt. Amikor ez mégis eszébe jutott, mint most is, ökölbe szorult a keze. Lelki szemeivel látta, ahogy az oszlopcsarnok korlátjánál állva várta hajdanán, hogy levelet kapjon Iszmailtól, aki a hadsereget vezette a brit erőkkel szemben. Az ostromlók ezredeseként Timur diadalittasan vonult be egy vidéki városba, amit Iszmail próbált megvédeni. A kereveten fekvő szultán előtt megelevenedett, amikor egy hírvivő lépett be ide, a palota legbelsőbb kertjébe, meghajolt, és ahogy tekintetét a földre szegezte, könnycseppet hullajtott az átrium kövezetére. Kibökte, hogy fia, Iszmail, elesett a csatában. A hős ifjú – így mondták a vígasztalhatatlan apának – a végsőkig küzdött, de a túlerő felőrölt mindenkit. Ismét megdörrent az ég, beleremegett a palota.

Az átriumban a zenészek befejezték a dallamot. Naziruddin parancsot adott, hogy folytassák. Fülsiketítő robaj hallatszott. Ez már egyáltalán nem hasonlított égzengéshez. Naziruddin felemelte ismét a tollat, és folytatta az írást. Néhány sor után a szultán az égre tekintett, és letette a papirost. Aprócska felhők foszlottak szét a magasban, de alulról füstfelhő ostromolta az égboltot. Aztán a szultán az átrium másik oldalán sorakozó oszlopokra pillantott, mintha egy óriás sárkány szájából nézne kifelé a fogak közül. Látni vélte, ahogy annak idején drága felesége egyik napról a másikra megőszült az oszlopok árnyékában Iszmail halálának hírére. Égszínkék kendője mintha egyre sötétebbé vált volna, arca elé húzta, majd a csarnok másik végén a korláthoz lépett, előrehajolt, és határozottan levetette magát a mélybe. Naziruddin régóta nem sírt, de feleségét és fiát sokáig siratta. Azt suttogták a palotában, hogy Timur is jelen volt Iszmail halálakor; sőt, talán éppen ő ölte meg öccsét. Naziruddin sóhajtott. Úgy tűnt, mintha az átrium egyik oszlopának repedései közül vércsepp csordulna elő.

A palotakert fáinak, bokrainak levele beleremegett a következő robbanásba. Közel volt az átriumhoz, a puskaporos füst szagát is érezni lehetett. A zenészek megrezzentek. Egyre bizonytalanabban próbálták folytatni a dallamot. Naziruddin egy gránátalmát vett elő a gyümölcsöstálból, kettétörte, és néhány vörös bogyót harapott ki belőle. A palotakerthez egyre közelebb dördültek az addig alig hallható lövések. Ágyúzás zaja törte meg a zenészek játékát, és kétségbeesett kiáltásoké, amelyek halálhörgéssé változtak. Naziruddin leírta az utolsó sort is a papírra, majd felemelt egy szőlőfürtöt, leszakított belőle egy szemet, és óvatosan ajkai közé helyezte. Kettéharapta, ízlelgette, de nem érzett semmit. Ahogy a barack mézédes leve, a gránátalma gömböcskéi sem nyújtottak számára semmilyen ízélményt. A következő, immár a palota tetején felcsattanó, fülsiketítő robbanás hallatán a zenészek felpattantak, és kirohantak az átriumból. A szultán egyedül maradt. Nyugodt mozdulatokkal kifordította, majd a sakktábla mellé helyezte pisztolyának töltényeit, és a fegyvert visszacsúsztatta zsebébe. Várt.

Köröskörül puskaropogás, ágyúdörgés. Az oszlopcsarnokot elborította a füst és a puskaropogás. A szultán a palotakert ajtajára szegezte tekintetét. Néhány pillanat múlva belépett egy terepszínű ruhába öltözött katona. Határozott léptekkel a medence melletti kerevethez sietett. Naziruddin felült, meztelen talpát a langyos kőre helyezte, felállt, és az ezredesi rangjelzést viselő katona szemébe nézett. „Vége.” – monda az ezredes. „Tölténytáram üres, mit tehetnék még érted, fiam?” – kérdezte a szultán. „Letartóztatom, zsarnok! Hol van Ádir öcsém?” – kiáltott rá Timur. Naziruddin az ezredes szemébe nézett: „Biztos helyen.” Csönd lett. Timur kimérten közölte, hogy „Meg fogom találni, ne félj!” Naziruddin hirtelen a derekához nyúlt, és előrántotta a zsebében lapuló revolvert. Fiára szegezte, aki habozás nélkül lőtt. Naziruddin vére vörös patakként tört elő melléből, mégis halkan elmosolyodott, és a sakktáblára nézett. A katona követte tekintetét, és néhány pillanatig az állást bámulta, majd közölte: „Hosszúra nyúlt ez a végjáték. Vesztettél.” Naziruddin hörögve válaszolta: „Patt!”, majd a feje végleg lehanyatlott.

Géppisztolyos katonák tódultak a lövések hallatára a palotakertbe. Kérdőre vonták az ezredest, hogy mi történt, miért nem tartóztatta le a diktátort. Ő erre Naziruddin pisztolyára mutatott, és határozottan közölte: „Önvédelem. Meg akart ölni.” – majd hátat fordított, és elindult kifelé a palotakertből. Az egyik jelenlévő tiszt kivette Naziruddin élettelen kezéből a pisztolyát, kiürítette a tárat, és megállapította, hogy az üres. Egy másik katona, a tolmács, felemelte a szultán mellett heverő papírost, és felolvasta: „Ti, akik ezt olvassátok, legyetek tanúim! Fiam meg akar ölni. Kitettem töltényeimet az asztalra. Közöltem vele, hogy a táram üres. Ő mégis le fog lőni. Önök egy általam ismeretlen jogrend nevében akarnak ítéletet mondani felettem. Ha a fiam megöl egy fegyvertelen embert, az vajon az Önök ítéletétől is megmenti őt?” Timur ezredes az átrium ajtajában megdermedt. Hátra fordult. A másik tiszt elővette pisztolyát, és így szólt: „Tegye le a fegyverét, ezredes! Letartóztatom egy fegyvertelen fogoly meggyilkolásáért.”

Lépjen velünk kapcsolatba!

Küldje el kéziratát! Minél több kapcsolatot szeretnénk, és kölcsönös együttműködés kialakítását tervezzük mindenkivel, akivel lehet és érdemes...

    Adatait harmadik félnek nem adjuk ki és az adatvédelmi elveink szerint tároljuk.
    2022 - Magyar Újságírók Közössége, Minden jog fenntartva | Tárhelyszolgáltató: Euro Bioinvest Kft.
    linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram