Logó
 / Szerző adatlapja

Ványai Fehér József

Fehér József a Ványai Fehér József szerzői nevet használja. A nyolcvanas évek vége óta szerepel folyóiratokban. Új Aurora, Napóra, Napjaink, Magyar Napló, Tekintet, Polísz, Napút, Lyukasóra, Búvópatak, Dunatükör, Kapu, Somogy, Partium, Bárka, Kis Lant, SzegediLap, Holdkatlan, Dokk.hu, Magyar Irodalmi Lap (MIL), NapSziget, Vásárhelyi Látóhatár, Félonline, Irodalmi Epreskert, Nézőpont, Képírás, Lenolaj, Szózat, Vár, Litera-Túra, Spanyolnátha, ÚjNautilus, Agria, A Hetedik, Magyar Múzsa, zEtna, Kalamáris, Helyőrség. A rendszerváltás hajnalán Csontos János mutatta be a miskolci Napjaink “Rajzás” rovatában, Hatvani Dániel pedig “Költőavatás” címmel a Napórában. Sárhajók c. verseskötetét Prágai Tamás szerkesztette, Szondi György adta ki. A feloldott bűbáj c. verseskötetét Kovács Attila Zoltán szerkesztette, felelős kiadó Turcsány Péter volt a Kráternél. 2001 és 2004 között.
Sárhajó címmel, (Hajdú Józseffel közösen) irodalmi periodikát adott ki, melynek tíz száma jelent meg. Legutóbbi verseskötete (A láncos madár) a Hungarovoxnál látott napvilágot (felelős kiadó: Kaiser László), Csontos Márta írt róla recenziót a Búvópataknál. Kossuth Lajos Ködmönösön c. novelláját beválogatták Az év novellái (2022) antológiába.
Szakmai elismerései: a Magyar Napló szociográfiai pályázatának (Önképünk az ezredfordulón) és a Polísz Csengey-pályázatának díjazottja. 2017-ben a KMTG/Előretolt Helyőrség Íróakadémia novellapályázatán második helyezést ért el. 2020-ban szerepelt a PIM Köszönjük, Magyarország! c. programjában, írását díjazták a Karantének pályázaton.
Tizenhárom éve a Magyar Írószövetség tagja,  három éve a Magyar Nemzeti Írószövetségé is.

Lépjen velünk kapcsolatba!

Küldje el kéziratát! Minél több kapcsolatot szeretnénk, és kölcsönös együttműködés kialakítását tervezzük mindenkivel, akivel lehet és érdemes...

    Adatait harmadik félnek nem adjuk ki és az adatvédelmi elveink szerint tároljuk.
    2022 - Magyar Újságírók Közössége, Minden jog fenntartva | Tárhelyszolgáltató: Euro Bioinvest Kft.
    linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram